A streamelés elkezdése során felmerülhetnek azok a streamer eszközök amelyekre szükségünk lehet. Egy jó taktika és alapvetően otthon megtalálható felszereléssel, számítógép, mikrofon és webkamera haszálatával már elkezdhetjük a streamelést. Azonban sokaknál nem biztos, hogy megfelelőek ezek a kiegészítők, kevés a számítógép teljesítménye, nincs kamera, de ahogy fejlődünk, úgy egyre inkább szeretnénk az eszközeinket is lecserélni. Szeretnénk minőségben is jobb tartalmakat gyártani.
Ehhez most megtaláltad a legjobb összeállítást, ahol átvesszük, hogy milyen streamer eszköz lesz a segítségedre ezen az úton. Legyen szó webkameráról, mikrofonról, softboxról vagy a streamer programról.
Az összeállításban több árkategóriában is találni fogsz termékeket és programokat, hogy minél több választási lehetőség legyen. Természetesen a jelenlegi helyzetednek megfelelően válaszd ki a termékeket. Hiszen, ha még most kezdtél bele a streamlésbe, akkor nem szükséges egy felső kategóriás XLR mikrofon és a hozzá szükséges külső hangkártya. Viszont most azt is látható mi az elérni kívánt cél, a felszerelés és az eszközök terén.
1. Számítógép
Érdekes lehet az első helyre helyezni a számítógépet, azonban nem mindegy, hogy milyen tulajdonságokkal rendelkezik. Lehet, hogy egy régi laptopról vagy asztali gépről szeretnénk elkezdeni a közvetítést. Habár a legtöbb esetben egy 4-5 éves számítógép is elegendő, nem mindegy, hogy milyen árkategóriával rendelkezik. Szó esett már a minimum követelményekről a hogyan kezdj el streamelni cikkben, azonban tekintsük át részletesebben. A későbbiek során, pedig egy teljes cikkben fogjuk elemezni a különböző választási lehetőségeket és az előnyeiket-hátrányaikat.
A legtöbb esetben egy asztali számítógépet ajánlanak streamelésre. Azonban a mostani tulajdonságokkal már laptopról is elkezdhetjük a streamelést. Laptop esetében kövessük ezeket a minimum követelményeket:
- Processzor: 4 mag, 8 szál
- RAM: 8GB – (Figyeljünk oda a választásnál, hogy a későbbiekben bővíthető legyen. Ne legyen ráforrasztva az alaplapra.)
- Dedikált videókártya (Elengedhetetlen)
- SSD + HDD vagy min. 1TB SSD (A felvételekhez és a gyors játék futtatáshoz)
Számítógép esetében hasonlóan alakulnak az elvárások:
- Processzor: 4 mag, 8 szál
- RAM: 16 GB
- Videókártya (min. 1-2GB RAMmmal)
- SSD + HDD vagy min. 1TB SSD
A processzor típusára (AMD vagy Intel), a videókártyák teljesítményéről és az SSD vagy HDD választásról egy másik cikkben lesz szó.
2. Webkamera – Kamera
Sokak számára kellemetlen lehet, illetve igazság szerint már elkezdhetünk streamelni egy webkamera nélkül is. Viszont, ha szeretnénk igazán kiemelkedő és megjegyezhető adást csinálni, akkor nélkülözhetetlen. Erről többet a Hogyan legyél sikeres streamer? ebookban olvashatsz.
Tehát két választási lehetőségünk van, az egyik ha webkamerát használunk, a másik pedig ha egy DSLR vagy digitális fényképezőgépet. Kezdjük az első áttekintésével. Egy teljes cikk készült már a legjobb webkamerákról, amit streamerként választhatsz, de következzenek a biztos választások.
Logitech C922 Pro Stream – C920
Még mindig a legjobb választás a Logitech C922 Pro Stream és a Logitech C920 webkamerája. Habár már megjelent a StreamCam, ár-érték arányban ezek a darabok a legjobb választások.
A másik lehetőségre áttérve elsőként egy átalakító egységet kell beszereznünk, ami nem más mint az Elgato Cam Link, lehetőleg a 4K verzió. Ugyanis ennek az eszköznek a segítségével, bármilyen kamerát csatlakoztathatunk HDMI kábel segítségével és akár FULLHD felbontásban 60FPS-ben tudunk streamelni. Következzen néhány DSLR kamera, amely jó választás.
Panasonic Lumix G7
Egy cserélhető objektíves digitális fényképezőgépről beszélünk, amely képes a 4K felvételre is. Wi-Fi kapcsolattal is rendelkezik, így telefonunkon keresztül is irányíthatjuk, így nem csak a streameléshez, de egy-egy vlog felvételére is tökéletes választás.
Sony ZV-1
A Sony egyik legújabb kamerája, kifejezetten vloggerek számára lett tervezve. Rengeteg beépített automatikus funkciókkal, mint a fókuszváltás és a kifordítható képernyő sem tartozik az utolsók közé. Azonban, amely funkció minket érdekelni fog, az a februári firmware frissítéssel jött el. Mégpedig közvetlenül, USB kábel segítségével tudjuk használni a kamerát, mint egy webkamera.
3. Mikrofon + Fejhallgató
Kezdetben egy gamer headset elegendő lesz, amely viszonylag profibb beépített mikrofonnal rendelkezik, mint az alacsonyabb kategóriás társai. Ilyen például a
- HyperX CloudX gamer fejhallgató
- Razer Blackshark V2 headset
- Logitech G332
De ugyanilyen jó választás a fent említett márkák valamely terméke. Ha szeretnénk egy szinttel fentebb lépni, akkor egy lehetőségünk lesz, de két megoldással. A lehetőség nem más mint egy kondenzátoros mikrofon, míg a két megoldás az USB-s verzió, vagy az XLR egy hangkártyával, vagy keverőpulttal. Az USB-s változatok esetében, a következők a jó választások:
Ennél alacsonyabb árkategóriában nem érdemes gondolkodunk, habár számos darabot megtalálhatunk a nagyobb áruházláncok polcain. Minőségében és hangzásában nem fogják megközelíteni a fejhallgatók minőségét sem. Sőt akár a fehérzajt is majd meg kell szoknunk és ügyeskedhetünk az OBS Studioban a különböző hangszűrők segítségével.
Kondenzátoros XLR mikrofonok
Ezzel már a profik szintjére kezdünk belépni, így ténylegesen azoknak ajánlottak ezek a felszerelések, akik már nagyobb követőbázissal és némi bevétellel már rendelkeznek a streamelésből. Kezdjük a mikrofonnal.
A következő darabok beszerzésével már lényegében stúdiót is nyithatnánk ének vagy szinkron felvételre. Természetesen az XLR kimenettel rendelkező kondenzátoros mikrofonok között is felépülnek az árkategóriák. Az alábbiakat fontolhatjuk meg kezdetben.
- Rode NT1-A
- Blue Microphones BlueBird SL
- Lewitt LCT 240 PRO
- Shure SM7B – a TheVR is hasonlót használ.
A mikrofonokhoz egy könnyen mozgatható állványra is szükségünk lesz.
- Blue Microphones Compass Asztali mikrofonállvány
- YENKEE YMC 20 csuklós
- Elgato Wave mikrofonkar
A csuklós változatok sokkal strapabíróbbak és a mozgatás által keletkezett zaj is sokkal alacsonyabb, mint a rugós változatoknak.
Ugyanúgy, ahogy a videókártya – processzor esetében úgy ezen a területen is érvényes a bottleneck vagyis az egyik eszközünk túl jó minőségű a másikhoz képest fogalom. Ezért ahhoz a kategóriához mérten vásároljunk hangkártyát is, amilyen mikrofont vásároltunk. Ezek jó választást jelenthetnek.
- M-Audio AIR 192
- Native Instruments Komplete Audio 1
- RODE AI-1
- Focusrite Scarlett Solo
Az eszközök tesztelésére, szívesen várok ajánlásokat és elérhetőségeket.
4. Softbox – Stúdióvilágítás
A jó megvilágítás egy közepes minőségű webkamerának vagy kamerának a képét is átalakítja. Már csak azt fogjuk kérdezni, hogy “Erre is képes a kamerám?”. Tehát elengedhető, hogy jó fényviszonyok mellett streameljünk, ahogy ezt a vlogolás során is követjük. Vannak alapvető elhelyezésbeli trükkök, amelyeket most gyorsan átnézünk, de a későbbiekben egy cikkben olvashatsz erről.
- Sose legyen a hátunk mögött a fény – A kamera képe, csak egy szemcsés valamit fog mutatni.
- Ne legyünk túl közel a fényhez/ablakhoz – Hagyjunk 1-2 méter távolságot az ablak/fal között és a kamera között, így nem egy erős, hanem mérsékelt fényt fogunk kapni.
Habár rengeteg mindenre vagyunk képesek a napfény segítségével, mégis este a streamelés főidőszakában, egy softbox, illetve egy külső fény lesz a segítségünkre.
- Elgato Key Light – Kifejezetten streamelésre tervezett világítás
- Elgato Key Light Air – Az Elgato Key Light kisebb testvére
- Kingjoy R219 – körlámpa
- Softboxok
Ha csak egy világítást vásárolunk, akkor egy körlámpa lesz a megfelelőbb választás, így nem teljesen egy egységes pontból érkezik a fény. A legjobb választás mégis, két darab (akár kisebb) de azonos stúdióvilágítás beszerzése, amelyet bal és jobb oldalra helyezünk el, egységes távolságra. Így nem keletkezik árnyék az arcunkon és jobban is tudjuk kezelni a beállítást.
Egyes prémium világítások esetében lehetőségünk van a színhőmérséklet állítására is. Ez főleg a magasabb árkategóriás termékek esetében érhető el. A kezdetben ezzel nem szükséges foglalkoznunk, finomhangolni pedig közvetlenül a streamer programban is tudjuk ezt.
5. Streamer program
A streamer programokkal kapcsolatban többször írtam. Három fő választási lehetőség van a piacon, azonban ez is leszűkül kettőre. Az OBS Studio-ra és a Streamlabs OBS-re, amely utóbbi egy felturbózott verziója az OBS Studio-nak a Streamlabs által ajánlott szolgáltatásokkal. Mielőtt kiválasztanád érdemes átnézned mindkettő lehetőséget, és mégnezned, hogyan kezdj el streamelni.
6. Billentyűzet – Egér
A billentyűzet és egér kiválasztása legfőképpen gamer szempontból fontos, és ahhoz mérten milyen munkát folytatunk, milyen játékkal játszunk. Erről is egy teljesen külön cikk szükséges, hiszen belemehetünk a mechanikus billentyűzetek különböző switch-ei közé, illetve a lézeres és az optikai egerek különbségébe. Sőt valószínűleg már egy magabiztos, kitapasztalt billentyűzettel és egérrel rendelkezünk, viszont következzen néhány strapabíró és igazolt darab. Egerek terén az alábbiak:
Billentyűzet
- Logitech G413 Carbon – Mechanikus
- HyperX Alloy – Mechanikus
- Razer Cynosa
7. Háttér – Zöld háttér
A közvetítés hátterét leginkább annak kell meghatározni, amivel folgalkozunk. A streamerek számára valószínűleg egy zöld háttér lesz, azonban lehet, hogy szeretnénk a hátteret is megmutatni. Ehhez viszont, akkor fel kell készülnünk és beszerezni a legjobb darabokat. De mielőtt rátérnénk, nézzük át a zöld háttereket.
Több fajta hátteret is használhatunk, nem csak a zöldet, de a kéket is ugyanúgy használhatjuk. Kék színű pólonk viszont lehet lesz, és gyakrabban előforduló szín, mint az élénk zöld. Megvásárolhatjuk az Elgato Green Screen hátterét, amelyet egyszerűen tudunk majd mozgatni. De a legközelebbi méter-áru boltban is beszerezhetjük az anyagot és néhány csipesz is megteszi a kellő hatást. Fontos, hogy ne sötétzöld vagy túl világos zöldet vásároljunk, mert így nem lesz megfelelő a kitakarás.
A másik elengedhetetlen eleme a zöld háttérnek a megfelelő világítás. Ha a kameránknak, illetve a szoftvernek egy sötét képen keresztül kell analizálnia, illetve kiszednie a zöld színt, akkor szemcsés lesz a kép. Nem határolódnak el a színek teljesen egymástól, így akár az arcunk egy részét is kiszedheti a szűrő.
Berendezett háttér
Ha szeretnénk a kamera hátterét kialakítani, akkor érdemes követni a mai trendeket, azonban egy teljesen egyedi látványt kialakítani, ami teljesen ránkszabott. Ha egy néző csak egy videó pár másodpercében látja a képet, akkor is felismerje, hogy ez pedig az a streamer. Egyből beszerezhetünk egy Nanoleaf-et, azonban egy jól kiválasztott led szalag segítségével is elérhetjük ugyanazt a hatást. Sőt.
A led szalagok kiválasztásánal figyeljünk, hogy egy központi helyről tudjuk irányítani, akár Wi-Fin keresztül a színeket. További kiegészítőket, pedig a helyi boltokban és áruházakban is találhatunk. A későbbiekben, még szó lesz erről.
8. Videóvágó program
Az egyik legjob tartalom stratégia, ha YouTube-on és a többi platformra is készítünk videókat, ehhez pedig szükséges videóvágó programokat is használnunk. Az OBS Studio-val, de további felvevő programokkal is rögzíthetjük a képernyőnket, viszont többsége nem alkalmas azonnali vágásra. Néhány program, amely ár-értékben érdemes megfontolnunk.
Ingyenes programok:
- OpenShot – Egyszerű videóvágó program
- Davinci Resolve – Összetett, leginkább a filmkészítés terén használt vágóprogram. Készítsük fel a gépünket, mert itt már teljesítményre lesz szükségünk
Egyszeri vásárlás után használható programok:
- Vegas Pro – Régóta a piacon lévő videóvágó szoftver.
- Pinnacle Studio
- Corel VideoStudio Ultimate
Érdemes követnünk még a HumbleBundle oldalát, hiszen sokszor szoftvereket is megtalálhatunk jóval áron alul. Profik számára természetesen az Adobe Premiere lesz a legjobb választás, azonban ezt havi előfizetéssel tudjuk megvásárolni.
9. Monitor
Monitor tekintetében végső soron felkészülhetünk, ha még nem rendelkezünk, a két monitoros felállásra (akár a háromra). Elképesztően fontos lesz a későbbiek során, hogy egy külön monitoron tudjuk követni a chat-et, illetve visszajelzést kapjunk a streamer program működéséről. Az utóbbihoz akár használhatunk egy állított monitort, míg főképernyőnek inkább a játékélményt visszaadó darabot.
Ha kisebb teljesítményű számítógéppel rendelkezünk, akkor nem szükséges túlzásba esnünk a 120Hz-es és akár 2K felbontású monitorral. Lényegében, maximum 1920×1080 pixelben fogunk közvetíteni, és az a legjobb megoldás, ha a monitorunk is ugyanezzel a felbontással rendelkezik. Nem utolsó sorban egy ívelt monitor még jobb élményt adhat. Tehát nézzük, hogy melyek a legjobbak játékra.
- AOC C24G2AE 24″ – Ívelt, FullHD, Válaszidő: 1ms
- ASUS TUF Gaming VG27VH1B – Ívelt, FullHD, Válaszídő: 1ms
- Samsung Odyssey G5 – Ívelt, 2K, Válaszidő: 1ms
- ASUS TUF Gaming VG249Q – FullHD, Válaszidő: 1ms
A második monitornak már nem szükséges ebben az árkategóriában lennie, viszont azt el kell ismernünk, hogy napi 4-5 órát is fogjuk nézni.
- Dell P2419H Professional – Függőleges pozícióra állítható
- Samsung S22F350
De a függőleges pozíciót megoldhatjuk, egy monitorállvány segítségével is, csak figyeljünk, hogy a monitor rendelkezzen VESA adapteri lehetőséggel.
Tehát hol kezdjem?
Rengeteg terméket, eszközt, felszerelést és programot tekintettünk át. Ezek mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a streamelés könnyű legyen és minőségben előrébb lépj. Természetesen, ahogy erről a cikk elején is szó volt, nem kell a felső kategóriás termékeket választani, ha még most kezdtünk bele a streamlésbe. Viszont egy ponton el kell kezdenünk.
Számos termékkel már valószínűleg otthon is rendelkezünk, és néhány berendezést a legközelebbi áruházakban is beszerezhetünk, akár ha beszélünk a stream hátteréről. Amit viszont fontos kiemelnünk az az arculat, a megjelenés és a stream tartalma.
Mit sem érnek a több százezres termékek, ha nem a trendeknek megfelelő, a nézők reakcióira figyelő adást készítünk. Ehhez jó kiindulópontot ad a “Hogyan legyél sikeres streamer?” ebook, ha most kezded a streamlést. Átvezet az alapokon és azon, hogyan tudod magad megtalálni a streamelés világában.